Polgármesteri korlátozások

Polgármesteri korlátozások

  • 2020.04.10.

A koronavírus okozta járvány terjedésének lassítása érdekében Pécs Megyei Jogú Város Polgármestere Magyarország Miniszterelnöke által ráruházott felhatalmazással élve a korábbi lomha és félénk kormányzati lépéseken túllépve egyértelműen és azonnali döntéseket hoz a szükséges területeken. Jelentős késéssel sikerült e felhatalmazást megadni, így most a polgármesterek nem tudtak időben felkészülni a körültekintő intézkedéseik meghozatalára. Kifejezetten örülünk, hogy a húsvéti időszakra vonatkozó döntési jogkör átadására nem húsvét hétfőn került sor.

Közparkok zárása húsvét időszakára

Pécs Megyei Jogú Város Polgármestere Magyarország Miniszterelnöke által ráruházott felhatalmazással élve április 10., péntek reggel 8 órától április 13., hétfő este 22 óráig lezárja a közforgalom elől Pécsett azokat a közterületeket és parkolókat, amelyeket hagyományosan sok kiránduló keres fel hétvégenként és az ünnepi időszakokban.

Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján jelentős számú tömeg jelent meg a közparkokban, ezért a vírus terjedésének megállítása érdekében ezeket a közterületeket is le kell zárni.

Ezek a közterületek és parkolók a következők:

- Tüskésréti szabadidőpark és annak parkolója

- Mandulás játszótér és annak parkolója

- Malomvölgyi szabadidőpark és annak parkolója

- Éger-völgyi parkerdő és annak parkolója

- Tv-torony alsó és felső parkolója

- Lapis-tetőnél lévő parkoló

- Tettye park és parkoló

 

A Biokom Nkft. ezzel párhuzamosan lezárja a Mecseki Parkerdő teljes területét.
Az említett közterületek felkeresése a kijelölt időszakokban tilos.

Az önkormányzat vezetése felkéri a közterület-felügyeletet és a rendőrséget, hogy gondoskodjon a polgármesteri rendelet betartatásáról és ellenőrizze az elkövetkező napokban az említett területeket.

Az Árkád és a Pécs Pláza bezárása a teljes hosszú hétvégén

A teljes hosszú hétvégén az Árkád és Pláza esetében is él Pécs Polgármestere a korlátozás jogával, ezért a patika, drogéria és az élelmiszerboltok kivételével minden üzlet bezárását elrendeli.

Szankcionálás

A rendeletben szereplő korlátozások megszegése egyértelműen szankcionálásra kerül. A kihirdetett szabályok betartását a rendőrség és a közterületfelügyelet munkatársai ellenőrzik és szankcionálják, ha szükséges.

Piacok idősek számára történő korlátozása a teljes veszélyhelyzet idejére

Pécs Megyei Jogú Város Polgármestere felhatalmazást kapott a veszélyhelyzet teljes időtartamára arra, hogy a piacok 65 év felettiek általi látogatását korlátozza. Pécs Polgármestere ezzel kapcsolatban rendeletet ad ki jövő héten a teljes veszélyhelyzet idejére vonatkozóan. A rendelet várhatóan változtatni fog a korhatáros vásárlás időkorlátain.

A rendelkezés nemcsak az ünnepi hétvége, hanem a kormány által meghirdetett országos veszélyhelyzet fennállásának időtartama alatt érvényes lesz.

Kérjük, a pécsi polgárok maradjanak otthon az ünnepek alatt is! Ne látogassanak, ne keressenek fel olyan területeket sem a város területén, sem azon kívül, ahol sok ember összegyűlhet! Vigyázzunk egymásra!

Péterffy Attila
Pécs Megyei Jogú Város polgármestere